14.fejezet
Kezdeti lépések
Másnap reggel elég fáradtan keltem fel. Kinéztem az ablakon. Sötét van. Nem lepődtem meg mivel a démonvilágban éjjel-nappal sötét van. Kimentem a szobából és végigsétáltam a folyosón. Le a lépcsőkön és ott voltam már az öltözőben, pont ott ahova tegnap estem. Nagy felfordulás volt megint. Készülődtek. Eléggé kényelmetlenül éreztem magam,nem tudtam,hogy hol és mit kéne csinálnom.
-Elnézést. Valaki mondja már meg nekem, hogy mit kezdjek jelen pillanatban magammal.
-Öltözz át!-mondta egy lány elhaladva mellettem
-Jó is lenne ha tudnám mibe. És hogy az merre van.
-Ott van egy szekrény-mutatott egy másik lány odajőve hozzám egy hatalmas, fekete szekrényre- Keresgélj kicsit. Biztosan van valami olyan, ami jó rád-mosolygott rám halványan egy röpke pillanatra majd tovament.
Odamentem a szekrényhez majd kinyitottam és keresgélni kezdtem. A ruhák nagy része olyan volt mintha teljesen új lett volna pedig egy-két darab akár 100 éves is lehetett. Kiválasztottam egy vörös-fekete összeállítást és átöltöztem. Pont passzolt rám. Kicsit keveselltem azt, h mit takar el rajtam, de nem igazán izgatott. Leültem egy tükör elé és nézegettem a sminkeket. Egy kicsi idő után kisminkeltem magam. Sosem próbáltam, de valahogy mégis ment. Odamentem a színpadhoz és néztem, ahogyan táncolnak. Pár előadás után bekonferáltak, mint új előadót. Bele a mély vízbe.Szépen kisétáltam és táncolni kezdtem.Furcsa volt elsőre de utána gyorsan belerázódtam…mintha egész életemben ezt csináltam volna. Hallottam,h egy két pasas fütyül,de nem túlzottan zavart. Egész jó érzés volt csak önfeledten táncolni a színpadon. A vetkőzős rész meg nem nagyon érdekelt. Azon is túlestem. Hallottam a tömeg hangját. Végre valami, amiben jó voltam és jól éreztem magam közben. Az meg csak egy bónusz volt, hogy másoknak is tetszett. Mikor végeztem lesétáltam a színpadról, vissza az öltözőbe.
-Shad! Te hol tanultál táncolni?-szólítottak meg bent a lányok.
-Én? Hát én kérlekszépen sehol-mondtam értetlenül nézve
-Na ezt ne mondd. Úgy táncoltál, mintha évekig ezt csináltad volna.
-Pedig hidd el, h tényleg nem tanultam.
-Akkor honnan tudod ennyire pontosan,hogy mit kell csinálni?
-Gyorsan tanulok…asszem.
-Mit tanultál eddig?
-Bérgyilkosnak képeztek.
-Jah...értem.
-Az jó. És ha most nem bánjátok…mennék lefeküdni…ez kicsit sok volt mára nekem…ki kell gondolnom,h mit akarok csinálni.
-Persze, persze. Menj csak-mosolygott rám
Én felmentem a szobámba, lezuhanyoztam, ami 2 órát vett igénybe, közben mindenfélén járt az agyam. Lefeküdtem az ágyba, de nem ment elaludni, így csak pihentem. A jövőn gondolkodtam, bár tisztában voltam vele, hogy nem a legfényesebb lesz.
15.fejezet
Furcsa véletlen
Teltek a hetek, egyre jobban ment a tánc. Egyik nap egy hosszú napom volt. Estefelé éppen egy előadáson voltam mikor kinyílt az ajtó és egy ismerős alakot láttam meg. Elkezdtem figyelni. A fények egy pillanatra megvilágították az idegent és akkor rájöttem,h ki is az. A nagyapám volt ott. Egy pillanatra megzavarodtam,de gyorsan vissza is zökkentem. Mikor befejeztem, gyorsan visszaöltöztem és kirohantam nagyapához.
-Szia kincsem-mosolygott rám
-Nagyapa…te mit keresel itt?
-Nem nézhetem meg a kisunokámat?
-De…de ez eléggé…
-Értem, de hidd el...nem olyan rossz ez.
-Nem rossz?Még felnőtt sem vagyok és sokkal idősebb pasiknak táncolok,vetkőzök és te erre azt mondod,h nem olyan rossz?!-akadtam ki
-Nyugi van Shad! Velem ne üvöltözz!
-Nincs nyugi! És már mért ne?!
-Mert én még nem emeltem fel a hangom. Amúgy ha annyira érdekel 2 dolog miatt nem ellenzem.
-Na és mi az a két égbekiáltó indok?-kérdeztem elég sértő hangnemben
-Az egyik, hogy ha neked ez jó, akkor csináld. A második meg az, hogy ez a démonoknál egyáltalán nem gáz. Sőt. Szinte miden napos dolog.
-Attól még én is tudom, hogy ez nem jó.
Ő csak elmosolyodott rajtam. Furán néztem rá. Nem értettem, hogy most min mosolyog.
-Jajj Shadow. Hogy beléd mennyi becsület és tisztesség szorult-mosolygott rám
-Nem értem ezt most nagyapa.
-Nem baj. Megérted egyszer-mondta kedves hangon és eltűnt
Egy ideig teljesen lefagyva néztem az a helyet ahol volt és gondolkodtam azon, h mit jelenthetett az, amiket mondott.
16.fejezet
Út a pokolba
Teltek az évek szép sorra, már 21 éves voltam. Már szinte a démonvilág egyik legnagyobb neve voltam sztriptíz témakörben. A gondolataimban egyre többször fordult meg a kérdés: honnan jöttem? Hova tartok?
Egy kis változást akartam. De bár ne tettem volna. Innen kezdődött az életem egy sötétebb korszaka…Egyik nap elindultam a másik otthonomba.,..amiben 3 éves korom óta nem voltam:a Központi Vámpír Birodalomba. Az út hosszú volt. Hát igen. Nem éppen egy térképnagymester voltam. Így egész rendesen eltévedtem nagyjából mindenhol. Mielőtt feltennétek a kérdést, h miért nem teleportáltam haza elmondom: azért mert nem emlékeztem semmire sem a Birodalomból. És így nem tudtam helyhez teleportálni. Egy vámpírra sem emlékeztem azon belül, többek között anyámra sem, így megint csak nem tudtam személyhez teleportálni. Így maradt a hagyományos módszer, a sétálás és a legjobb esetben is a repülés. Egy héten keresztül csatangoltam össze-vissza majd elértem a kiindulási pontra.
-Úr istenem. Ezt hogy csináltam?!
Elővettem a térképet. Szétnyitottam és keresgélni kezdtem, hogy hol lehetek majd ahhoz képest merre kéne mennem. Megpróbáltam elindulni a megfelelő irányba. Hosszú órákon keresztül mentem a megfelelő irányba, majd megláttam a határt. Az erdő után közvetlen hatalmas sivárság, sötétség és szürke föld. Az égen borús felhők. Távolból látni lehetett pár épületet. Elindultam, reménykedve abban, hogy jó lesz minden. Beértem a városba. Mindenhol szépen meg volt csinálva az összes ház, minden tiszta volt…tiszta véres. Ösztöneimtől vezérelve mentem előre. Nemsokára megláttam a távolban, a város közepén egy hatalmas kastélyt magasodni. Megálltam a kapu előtt. Felnéztem, de szinte a tetejét nem is láttam, bekopogtam, mire kinyílt a kapu. Beléptem. Néma csend, sehol senki.
-Hahó! Van itt valaki?-léptem beljebb, de nem kaptam választ.
Körülnéztem, a plafonon furcsa kinézetű írások. A falak sötétszürkék, velem szemben egy lépcsősor, ami 7 lépcsőfok után kétfele válik, jobbra és balra. Bizonytalanul felvánszorogtam a jobb oldali lépcsősoron majd egy hosszú folyosóra értem. Elindultam előre. Egyik ajtóra sem volt semmi írva, így végigmentem a folyosón. A folyosó végén egy nagy ablak volt, ami kinézett a kertre. Nekitámaszkodtam.
-Itt éltem valamikor?-kérdeztem halkan, magamtól
-Igen. Itt éltél ahogy én is-szólalt meg egy női hang mögöttem