3.fejezet
Örökkévalóság
Hajnalodotott, körübelül fél 5 lehetett. Én aludtam éppen mikor az ajtót berúgták.
-Még nem keltél fel?! Minek lopod a napot?!
Még el sem kezdtél semmit és máris ennyire fáradt lennél?! Na most azonnal keljél fel vagy
én rúgdoslak ki!!-hallottam a tegnapi férfi üvöltő hangját,azonnal felpattantam-Navégre!Ez tartott ilyen sokáig?!
Álmosan meredtem magam elé. Nem szoktam hozzá,hogy ennyire korán keljek fel.Valami olyasmin mondhatott nekem,h készüljek el és menjek ki,minderre van 5 percem.Mivel nem
értettem túlzottan,h mit mondott ezért szimplán csak kimentem a kastélyból. Ő már kint várt rám mire kiértem. Megálltam előtte és nem igazán fogtam fel,hogy mi is lesz vagy mi volt.Ásítottam egy hatalmasat majd ránéztem az idegenre,de már túl fáradt voltam ahhoz,hogy megijedjek tőle.
-Ma elkezded a tanulást..SEMMIT nem mondok el kétszer.értve?-mondta az idegen..különös módon nem üvöltött.
-Éjtem-ásítottam bele
-Ne ásíts a képembe!-ordított rám Ettől az ordítástól kicsit felébredtem.Hirtelen a kezembenyomtak egy tőrt.Nehéz volt még nekem így elég nehézkesen tartottam.Majdnem ki is esett a kezemből.
-Dobd el!-Mondta majd felnéztem a férfire tök értetlenül.Vártam a csodát,h elmagyarázza hova és hogyan dobjam.-Mondtam valamit!-ordított rám.
Összerezzentem,majd eldobtam a tőrt de mivel kicsi voltam és a tőr meg nagy volt és nehéz ezért kb 10cmre vágódott le a földre.
-Szánalmas-csóválta a fejét.Lesütöttem a szemem és vártam,hogy mit tesz.Felvette a tőrt majd kicsit megvágta vele a kezem.Felsikítottam.
-Ne sikongassál már hogy basznád meg!-morogta- ez nem fájhat annyira!
-De..de-szipogtam-fájt! Vágd fel a sajátodat!- sikítottam
A pasas felhúzta a kabátja és a felsője ujját majd
függőlegesen végigvágta vele az erét szép lassan, rezzenéstelen arccal.Elfordítottam a fejem de ő visszafordította.
-Nézd…látod?felvágtam…és nem fájt.Neked sem kéne-mondta tök higgadtan.
-De én nem akarom nézni-mondtam könnyes szemekkel
-Az kit érdekel? Mert,h engem nem az biztos.
-De..de
-Nincs de.Ezt jegyezd meg. Csak az van amit én mondok!-nézett a szemembe.
Ez a nézés mindent megváltoztatott bennem.Megértettem,hogy addig úgysem szabadulok ezektől amíg nem az lesz amit ő akart.Visszaadta a kezembe a tőrt.Tiszta vér volt az egész de már nem érdekelt. Felemeltem és eldobtam de megint nem ment messzebb mint 10 cm. Akárhányszor próbáltam nem tudtam elérni fejlődést. Mindig kaptam egy vágást a karomra
amitől csak mégkevesebb erő lett benne,hogy eldobjam a tőrt. A könnyeim hullottak a földre.
Nem tudtam,hogy mi a rosszabb: az elviselhetetlen fájdalom a vágásoktól vagy a tudat,hogy ez lesz rosszabb is esetleg,hogy most először nem tudtam teljesíteni a feladatom.
-Ne bőgj már!Nem lesz jobb tőle semmi!-ordította rám a férfi
Csak sírtam amire az volt a válasz,hogy képentörölt. Megint megpróbáltam eldobni a tőrt
de csak a csalódás ért. Nap végéig ez játszódott. Minden áldott alkalommal eldobtam de sosem sikerült. Sorra értek a csalódások. A nap már lemenőben volt. Az ég vörös. Csönd volt mindenütt csak az én sírásom volt hallható néha-néha. Úgy éreztem ennek sosem lesz vége. Körübelül éjfél felé engedett el. Felrohantam a szobámba majd magamracsuktam az ajtót és leültem az ablakba.A vérem csurgottt le a földre de nem érdekelt,csak néztem ki az ablakon.Nemsokára elnyomott az álom. Mélyen aludtam. Az álmaimba visszakerültem a kastélyba majd elmosolyodtam a valóságba. Ezentúl minden nap,mikor befejeztem az edzést kiültem az ablakba és néztem a tájat.Minden napom úgy kezdődött ahogy ez a reggel,és úgy fejeződött be ahogy ez az éj.