4.fejezet
A látogató
Az egyik nap mindent megváltoztatott az életemben. Június 11.-e volt. Reggel ugyan úgy hajnalban lettem keltve. Annyi volt elsőre más ebben a napban,hogy nem a fegyverekkel kapcsolatos ismereteimet bővítették hanem állóképességet növeltek méghozzá úgy gondolta nálam elérni ezt,hogy 6 óra folyamatos futást rendelt el. Az elején még nem volt semmi baj…de mikor a 2.perchez értem összeestem és teljesen felsértettem a térdem. Odajött hozzám majd rámnézett.
-Állj fel.Most!-morogta mire én felálltam erőtlenül.-Fuss tovább!-ordított
Becsuktam a szemem majd újra elindultam.Oldalra néztem a fák felé,hirtelen felsikítottam.Egy vörös szempárt láttam amint engem figyel.
-Ne sikítozzál kislány!-ordított rám mire elhallgattam és hirtelen eltűnt a fák közül az idegen
szempár.
Tovább futottam ugyan ilyen 2perces megállásokkal így nem 6 órát futottam folyamatosan hanem 12 órát kellett futnom. Egész végig az a 2 szem járt a fejemben,kivétel mikor megálltam mert akkor inkább az,h mikor elege lett a mesteremnek belőlem mindig lekevert 1et-1et.A maradék időben-éjfélig-tovább gyakoroltam a tőrdobást. Már egész jól ment ezért elkezdett célzást is tanítani. Éjfélkor felsétáltam a szobámba tök erőtlenül. A szám felrepedve,orrom eltörve és nem ettem már azóta mióta eljöttem otthonról…vagy úgy két hónapja. Alig tudtam felküzdeni magam a lépcsősoron majd az ablakból is majdnem leestem mikor felültem.Az ablaknak támasztottam a hátamat.A velem szemben lévő sötét sarkot néztem.Valami különös érzés fogott el…mintha nem csak én lennék a szobában. Pislogtam és mire kinyitódott a szemem megint ott volt az a vörös szempár. Teljesen az ablaknak simultam és reszketni kezdtem a félelemtől.Az alak előlépett. Egy fiatal férfi körvonalai rajzolódtak ki a sötétből majd amint mellém ért a holdfény megvilágította őt így teljes egészében láttam a férfit.Sírni kezdtem már a félelemtől.
-Csss kicsim…ne sírj…nem akarlak én bántani téged-suttogta a férfi.
Én csak tovább sírtam…nem tudtam kinek hihetek és kinek nem,őt meg különben sem ismertem.
-Ne félj…én a te nagyapád vagyok-súgta a fülembe megnyugtató hangon
-A…na..nagyapám?-szipogtam
-Igen…az apád apja.
-Az apunak van apja?És nekem van apám?
-Hát persze hogy van.Anyád sosem mondta?
-Nem-mondtam halkan
-Mind1…igen,van apád és én vagyok az apád apja szóval a nagyapád.
-Ez bonyolult nekem.
-Nem baj az szívem. Mindent elmagyarázok neked,de most el kell kicsit jönnöd velem,h
eltudjam mondani.
Bólintottam és leugrottam az ablakból, de összeestem. Elkapott engem óvatosan nehogy
fájjon nekem akármilyen érintése is.Felálltam majd megfogta finoman a kezem és hirtelen eltűnünk majd valahol teljesen máshol jelentünk meg.Odabújtam a lábához.Megijesztett a
teleportálás,Nem tudtam mi volt ez.Nyöszörögni kezdtem.
-Nyugi!Nincs semmi baj csak teleportáltunk- mosolygott le rám
-Tele-micsináltunk?-kérdeztem halkan
-Teleportáltunk.
-Az mire jó?
-Arra,hogy ha nem akarsz annyit sétálni akkor teleportálsz.Az 1ik helyról azonnal elkerülsz a
másikra.
-Jaaaa….éjtem akkor.
Felemelt majd leült velem a kanapéra és az ölébe vett. Valahogy annyira más volt itt és ott. Itt meleg volt és szép minden. Bár sok volt itt a tűz,vörös szín és a szikla,de mégis valahogy olyan volt mintha otthon lennék.
-Tényleg…mikor ettél utoljára?-kérdezte még mindig ugyan azon a megnyugtató hangon
-Nem tudom…-suttogtam
A válláról lehúzta az ingjét. Értetlenül néztem rá. Az egyik kezével megfogta a tarkóm és finoman odanyomta a fejem a vállának.
-Harapj meg-suttogta a fülem mellett.
Óvatosan odatettem a fogacskáimat a nyakához.
-Harapj meg…mármint kicsivel erősebben.
Beleharaptam a nyakába, de amint megéreztem a vért kirántottam a fogaim végig felsértve a vállát és az ereit a nyakán. Nekem a vér egyenlő volt azzal,hogy fájni fog nekem. A sebe azonnal begyógyult én meg sírvafakadtam.
-Jajj kincsem nincs semmi baj-ölelt magához-Nem kell megijedni a vértől.Mi baj lehetne belőle?
-Fá…fáj…mindig fáj-mondtam halkan,sírva. A hátam simogatta. Pár percig néma csend volt. A sírásomon kívül csak a lobogó lángok hangja volt hallható. Nemsokára lenyugodtam.
-Megnyugodtál?-nézett a szemembe
Bólintottam,bár a szemeim még könnyesek voltak. Letöröltem őket a karommal.
-Na próbáld csak meg még1x…hidd el nem lesz baj..nem fog fájni…
-De neked fog…
-Dehogy is!-mosolyodott el-nem fáj az nekem.Mint ahogy láttad az előbb is begyógyult a seb.
-Igaz-szipogtam
Odatettem a fogaim a nyakához majd nyeltem egy nagyot de azért mégis megharaptam. Igaza volt abban,h se nekem se neki nem fáj. Érdekes íze volt. De mégis…valahogy jólesett. Már kevésbé fájtak a sebeim és lassan mintha már ott sem lettek volna. Óvatosan kihúztam a fogaimat a vállából majd megtöröltem a szám ami kicsit véres volt. Magamra néztem valamilyen belső megérzéstől vezérelve. Teljesen ledöbbentem. Ami volt rajtam seb az beforrt. Már nem fájt semmim. Regenerálódtam bár nem tudatosan tettem mindezt. Ő csak mosolygott rajtam.
-Kérdezhetek valamit nagyapa?-kérdeztem halkan és kicsit félve
-Persze..mit szeretnél?-mosolygott még mindig. Megnyugtatott az,hogy itt van velem.
-Mi…mi a neved valójában?
-Oni no Sosen
-Mi?-kérdeztem értetlenül
-Annyit tesz,hogy a ,,démonok őse”.De szerintem maradjunk egyenlőre a nagyapánál meg az ilyeneknél oké?
-Rendben.És tényleg..mit jelent az,h ős?
-Az azt jelenti,hogy akitől származnak…például ugye én a démonok őse vagyok szóval én tőlem származnak a démonok. Én voltam az első démon.
-És az apu?Ő hol van?
-Ő most máshol van. Nehéz lenne elmagyarázni, hogy hova és miért ment. Majd ha elég nagy leszel elmondom.
-Rendben-mosolyogtam rá-és még azt szeretném kérdezni,hogy ugye maradhatok itt?
-Sajnálom, de nem maradhatsz itt. Vissza kell menned. De megígérem, hogy majd ha megint
tudok jövök. Minnél hamarább rendben?
-Rendicsek-sóhajtottam és megint a sírás kerülgetett. Nem akartam visszamenni a mesterhez. Itt olyan jó volt.
-Ne légy csüggedt! Minden rendben lesz- mosolygott rám kedvesen
-De… de nem! A mester mindig bánt!nem akarok visszamenni!-mondtam már sírva
-Kérlek...Most vissza kell menned.Értsd meg.- nézett a szemembe
Felsóhajtottam majd megöleltem a nyakát.Felállt majd letett engem a földre.Leguggolt elém és mosolygott.
-Most akkor visszaviszlek.Majd megint jövök holnap.Megígérem!
-Oké…de nem leszünk jóban ha hazudsz nyekem-ásítottam egy nagyot majd hirtelen
összerezzentem.
Nem kérdezett semmit, megértette, hogy mitől lehet ez a reakcióm. Csak megölelt engem. Annyira meglepődtem,hogy leültem.
-Na visszaviszlek téged. Aludj. Holnap kemény napod lesz ezt tudom. És még kicsi vagy-
teleportált vissza velem Álmosan pislogtam rá majd felmásztam az ablakba és nekidőltem a falnak. Nagyon gyorsan
elnyomott az álom. Még 1x utoljára ránéztem volna nagyapára, de mire odanéztem nem volt ott.