7.fejezet
Egy kis boldogság a sötétségben
Mivel most korábban volt vége az edzésemnek így a nagyapa is előbb jött ugye értem. Több
időnk volt. Elkezdett démonul tanítani engem a meséken keresztül. Így sem magyarázott nekem sokat a nyelvtanról és a szavak jelentéséről. De valahogy…mintha mindig is ezt a nyelvet beszéltem volna.
-Nem vagy álmos?-kérdezte mikor befejezte az egyik mesét
-Nem. De…nem igazán értem,hogy mit mondasz még mindig.
-Akkor megtanítalak-csukta össze a könyvet-de ez nem egynapos dolog lesz arra készülj.
-Az nem baj-mosolyogtam izgatottan
-Rendben-mosolyodott el majd eltolta a könyvet és felültetett vele szembe az asztalra.
Egyszerű mondatokkal kezdte. Egész gyorsan tanultam. Nem volt egy bonyolult nyelv ez. Pedig annak hangzott. Lassacskán elsajátítottam a nyelv alapjait.
-Na ennyit mára-mosolygott rám
-Szerintem is…-ásítottam
-Aludj
-Megint vissza kell mennem?-jelent meg a szememben az aggodalom
-Nem, még nem kell.
-Az jó-mosolyogtam megkönnyebbülten Elteleportált velem egy szobába. Körülnéztem majd egész otthonosnak találtam. Lefeküdtem az ágyba és elaludtam. Teljesen nyugodt voltam. Órákon keresztül majd úgy hajnali 3 körül felkeltett a nagyapám
-Kicsim…kelj fel.Menni kell most-suttogtam a fülembe
-De azt mondtad,hogy nem kell mennem-ültem fel és álmosan pislogtam rá
-Sajnálom de kell-nézett rám
-Akkor azt mondd meg nekem,hogy miért kell!
-Azért kell mert ha a mestered nem talál ott téged rossz dolgok lesznek
-Milyen rossz dolgok?
-Nem akarnád tudni.A lényeg,hogy vissza kell menned mielőtt észrevenné.
-Oké-suttogtam szomorúan majd leugrottam az ágyról.
Nagyapus visszateleportált velem majd felmásztam az ablakba és visszaaludtam.