5.fejezet
Fájdalomküszöb
Másnap hajnalban megint elkezdődött az edzésem. De ez más volt,mint a többi. Az erdőbe mentünk egy tisztásra. Ekkor valami borzalmas látvány fogadott engem. Pár fához félholt emberek voltak láncolva. A mester a kezembe tette a tőrt.
-Ma célzást gyakorolsz. Azok ott a céltáblák- mutatott az élő hullákra.
-De..Mester…!-nyöszörögtem-én nem…nem tehetem…
-Nincs De! Az van amit én mondok!-ordított rám majd odaállított az emberek elé.
Felemeltem a kezem, hogy dobjak…láttam az elkeseredettséget és a fájdalmat a szemükben.
Hallottam az utolsó szívdobbanásaikat,láttam a könnyeket és a vérüket. Nem volt szívem eldobni a tőrt, leeresztettem a karom és kihullott belőle az. A mester odaállt mögém majd hirtelen minden végtagomban,a mellkasomban és a nyakamban meg a hátamban égető fájdalmat éreztem 1szerre.
-Csak hogy tudd: most éppen vagy 300 tőr van benned és mindet szenteltvízbe mártottam erre az eshetőségre-hajolt a fülem mellé és belesúgta ezt. Nem tudtam megszólalni, csak csorgott le a könnyem. Nem mozdultam meg, éreztem, hogy mindenemben tőrök vannak. Mintha sündisznó lettem volna. A szenteltvíz égetett ígyhát füstölögtem is enyhén. Nem nagyon hatott rám de mivel még kicsi voltam még nem volt annyira jól kifejlődve az összes képességem. Mivel pont úgy álltam,hogy láttam az embereket így még azzal tudott lelkileg terrorizálni,hogy a szemem előtt végezte ki azt a pár szerencsétlent aki oda került.
Összeszorult a torkom majd azt láttam,hogy a férfi aki a mesterem volt megmozdította a kisujját,Szorító fájdalmat éreztem. Ha valaha is lélegeztem volna most tuti megfulladtam volna. A tőrök egyre mélyebben voltak bennem. Az egyik pillanatban kijjebb húzódtak ahogy megmozdította, majd összeszorította ökölbe a kezét és az összes tőr teljesen átszúrt. Kinyitotta a kezét és az összes tőr kijött belőlem majd térdre rogytam. Nem sokáig tudtam tartani magam és pofáraestem. Némán sírtam. Nem igazán tudtam megmozdulni majd
feltérdeltem még1x, de előreestem csak most a karjaimmal meg tudtam tartani magamat. Vért köptem magam elé. Ő otthagyott engem. Egyedül,csendesen szenvedtem az erdő közepén
vagy 5 hullával. Besötétedett.Telihold volt. Meghallottam egy vérfarkas vonyítását de nem
tudtam elmozdulni onnan. Már csak a remény tartott engem belülről,hogy túlélem az éjjelt bár
már nem akartam annyira élni mert eszembejutott: minnél tovább élek annál tovább tart ez a kíntábor.