6.fejezet
A megmentő
Már teljesen feladtam a reményt a túlélésre. Éreztem, hogy nem maradt sok időm. Megtalálnak engem és megölnek. Az égre néztem majd becsuktam a könnyes szemeim és nyeltem egy nagyot. Hallottam közeledni valami nagyot ami hangos léptekkel jött felém. A bokrok csörögtek, gallyak törtek el a lába alatt. Vonyítást hallottam. A térdemre ültem. Néztem a hang irányába. Már nem féltem. Tudtam mi vár rám és beletörődtem a sorsomba. Már nem akartam változtatni a halálon. Megláttam a vérfarkast aki előlépett. Vicsorgott. Láttam a hatalmas,tűhegyes fogait amik készek voltak bármit széttépni. Én csak bambán bámultam rá,vártam a véget. Vettem egy utolsó, mély lélegzetet. Végiggondoltam eddigi életemet majd rájöttem, hogy ennél már csak jobb lehet minden. Becsuktam a szemem. A szél fújni
kezdett. Hallottam ahogyan a vérfarkas elugrik felém, de a következő már csak az volt,hogy hangos nyüszítések mellett elrohan. Kinyitottam, majd kikerekedtek a szemeim.
-Nagyapa?-néztem fel az előttem álló nagyapámra. A köpenyét oldalra fújta a szél. A hajába is belekapott.
-Soha többé vissza ne jöjj ide vagy olyat kapsz,hogy még az unokáidnak is fájni fog!-
ordította a vérfarkas után majd hátrafordult és lenézett rám-Jól vagy kincsem?
-Nem érzem semmimet sem…Fáj.Ennyit tudok nagyapa.-suttogtam
-Sajnálom, hogy csak ilyenkor jöttem. Sokáig feltartottak.
-Semmi baj-köptem egy kis vért magam mellé
-Hazamenjünk?
-Igen…az nagyon jó lenne-suttogtam
Felemelt óvatosan, felszisszentem. Haza teleportál velem. Most egy szobában voltunk. Körülnéztem lassan, de felnyögtem.Letett az ágyra.
-Maradj itt.Mindjárt jövök.
Nem volt sok választásom, bólintottam. Kiment a szobából majd nemsokára vissza jött egy pohárral.
-Ülj fel és idd meg!-ülte le mellém
Én felültem majd nagy nehezen megittam. Rohamtempóval begyógyultak a sebeim. Már nem
fájt semmim.
-Köszönöm-néztem rá hálás tekintettel
-Igazán nincsmit kicsim. Szeretnél valamit csinálni?
-Olvasol mesét nekem?-néztem rá aranyosan
-Persze!Gyere!-állt fel majd elindult ki a szobából.
Leugrottam az ágyról és utánamentem. Néztem amerre jöttünk. A Folyosó fala tele volt portrékkal és alatta nevekkel de nem tudtam olvasni még,így nem értettem. Emberinek néztek ki. Mindegyik fiatal volt.
-Papa.Ezek kik?-kérdeztem sétálás közben
-Ezek?Ezek azok a démonok akik ebben a családban éltek/élnek.
-És te is itt vagy?
-Igen.AZ egyik képen itt vagyok.De nem ismernél fel.
-De én látlak…és ha megnézlek és a képet is akkor látom.Nem vagyok vak.
-De én teljesen másként nézek ki ott mint most.
-Jaaaa…akkor megmutatod azért?
-Megmutathatom.-állt meg az egyik kép előtt-Ez az én portrém itt.
Megnéztem.Tényleg teljesen más volt.
-Miért ennyire más?
-Azért mert ez az eredeti alakom. Most sokkal öregebb vagyok mint ezen a képen.
-Mennyivel?
-Nem akarod tudni. Hidd el. Ha én mondom,nem.- nézett rám
Bólintottam majd mentünk tovább. Egy hatalmas ajtóhoz értünk. Benyitott és megláttam a sok könyvespolcot amik több 10 méterre felnyúltak a plafon felé. Vagy többmillió könyv lehetett ott. Eltátottam a számat. Besétáltunk majd odament az egyik polchoz és levett egy könyvet. Leült az asztalhoz és az ölébe vett engem és kinyitotta a
könyvet. Néztem a képeket. A szöveg elég furcsa kinézetű volt de mivel nem tudtam olvasni ezért egyre ment, hogy milyen nyelven volt odaírva. Elkezdte olvasni a mesét.
-Papa.Ezt én nem értem-néztem hátra rá
-Ja. Nem baj. Majd megtanulod. Ez a démonok nyelve. A másik anyanyelved.-mondta nekem
kedves hangon és tovább olvasott.
Nem értettem, hogy mit mondott szó szerint de a képek nagyban segítettek megérteni a mesét. Még egy jóideig olvasott nekem a könyvből. Kezdtem egészen megszokni a nyelv csengését és már nem is zavart, hogy nem teljesen értem meg.